Hírek

A megyei matricák általi bevétel dinamikus növekedése

Az elmúlt évekre jellemző volt, hogy a megyei e-matricák vásárlásának aránya dinamikusan növekedik, ám még ennek az átlagán is felülkerekedik az idei év első felében megvásárolt matricák száma. Június 30-ig a megyei e-matricák eladásából származó bevétel 42 milliárd forintot jelent, amely a 2016-os 38,17 milliárd forintos bevételhez képest közel 10 [...]százalékos emelkedést jelent. Börzsei Tibor, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója szerint ez a növekedés nem csupán annak tudható be, hogy nőtt a díjköteles utak száma, illetve a forgalom is nagyobb lett, sokkal inkább arról van szó, hogy a járművezetők sokkal körültekintőbben és tudatosabban vásárolnak matricát, előre megtervezik az útjaikat, ezáltal maximálisan ki tudják használni a nemrégiben bevezetett éves megyei matrica által nyújtott előnyöket, lehetőségeket, és már nem hasraütés-szerűen választanak matricakategóriát. A megyék sorrendje Idén már 190 ezer darabbal több megyei e-matrica fogyott el a tavalyi évhez képest, ám a megyék sorrendje nem változott. Továbbra is a Pest megyei e-matrica a legnépszerűbb, amelyből eddig 901 ezer darab fogyott el; a második helyen Fejér megyét találhatjuk az adatok alapján, ahol már sokkalta kevesebb, 169 ezer matrica került értékesítésre; ezt követi Győr-Moson-Sopron megye, ahol 111,5 ezer matrica került eladásra; majd Heves megye következik a sorban, ahol 59,6 ezer megyei e-matricát adtak el. Ha a tavalyi évvel összehasonlítjuk az eladási számokat megyékre bontva, akkor azt is láthatjuk, hogy Baranya megyében nőttek a legnagyobb arányban a megyei e-matricák értékesítési számai, 2016-hoz képest mintegy 25,6 százalékkal. A növekedő arányok sorában Zala megye a második 19,2 százalékos növekedéssel, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megye a harmadik 16,5 százalékkal. Ha ezen szempont alapján vizsgáljuk az adatokat, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a Pest megyei e-matricák eladása az idei évben eddig átlagon aluli növekedést produkált, így tehát a megye a teljes eladási részaránya a 2016-os 59,3 százalékról idén 57,4 százalékra esett. A külföldiek szerepe a növekedésben Ugyan a turistaszezon június 30-ig még nem érkezik tetőfokára Európában, ettől függetlenül a megyei e-matricák eladási számának növekedésében már eddig is nagy szerepet játszottak a külföldi matricavásárlók, ugyanis az első féléves adatokban az összes eladott matricák számának mintegy 35 százalékát külföldi autósok vásárolták meg. Így tehát az év első hat hónapjában 2,34 millió megyei e-matricát vásároltak a nem magyar felségjelű autókra, ami 2016-os évhez képest 10 százalékos emelkedést mutat, noha a hazai vásárlók száma csupán 7 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest. Ám azt is hozzá kell tenni, hogy a külföldi autósok leginkább heti, azaz tíznapos e-matricát vásároltak, szám szerint az első hat hónapban 1,95 millió darabot, ami csupán egy kevéssel kisebb szám, mint amennyit a magyar autósok vásároltak, akik 2,02 millió darab heti e-matricát fizettek ki. A legtöbb megyei e-matricát a román felségjelű autókra vásárolták, mintegy 523 ezer darabot, ami a külföldiek által vásárolt megyei e-matricáknak 22,41 százaléka; a második helyen a német rendszámú autók állnak, amelyekre megközelítőleg 21,43 százaléknyi megyei e-matricát vettek; ezt követi Ausztria, akik a külföldiek által vásárolt megyei e-matricáknak 13,52 százalékát vásárolták, míg a szlovákoknak 7,92 százalékát értékesítették, a szerbeknek pedig 5,12 százalékát. Hazánkban idén eddig összesen 94 ország járműveinek vásároltak valamilyen e-matricát. A megyei e-matrica időintervalluma az éves országos matricával megegyezik, tehát az adott év első napjától a következő év január 31. napjának 24. órájáig érvényes. Egy gépjárművöz több megyei matricát is vásárolhatunk, arra azonban mindenképpen ügyelnünk kell, hogy ha kilépünk az adott megyéből, akkor csak a következő megye első sorompójáig érvényes a matricánk, ha ezen túlhaladunk, könnyen szerezhetünk büntetést. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató 1500 értékesítési ponton teszi lehetővé a megyei matricák megvásárlását, de emellett természetesen megvásárolható benzinkutakon és az e-autopalyamatrica.hu oldalon is.