Indul a nemzeti tengelysúlymérő rendszer
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint szeptember közepén elindul a nemzeti tengelysúlymérő rendszer éles üzeme. A közlekedésbiztonság javítását, a nemzeti útvagyon védelmét és a fuvarozók versenyegyenlőségét elősegítő nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm-rendszer) objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja szeptember 19-én indul.[...] A tárca felhívta a figyelmet: a túlterhelt járművek fokozott baleseti kockázatot jelentenek, és hatványozottan nagyobb mértékben amortizálják az utakat. A szabályellenesen túlterhelt fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben. A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) célja, hogy minden korábbi eljáráshoz képest eredményesebben, akár megállítás nélkül segítsen kiszűrni a szabálysértőket. Bevezetése újabb kötelezettséggel nem jár az érintett vállalkozások számára, az ellenőrzési hatékonyság azonban az eddigi 2 százalékról 50 százalék fölé nő. Az elmúlt hónapokban az ország 89 pontján alakítottak ki mérőhelyeket. A mérési pontokon telepített, útba süllyesztett érzékelők a járművek tengelyterhelését és össztömegét mozgás közben képesek meghatározni. Az útburkolati munkák során az érintett útszakasz állapotától függően az út kopórétegének cseréje mellett sok helyen szükség volt a mélyebb rétegek megerősítésére is. A kivitelezők ezután süllyesztették be a mérőeszközöket az úttestbe, szerelték be a kamerákat és a kiegészítő berendezéseket. A munkálatok egy kivétellel mindenhol befejeződtek, a közlekedőknek csak az ácsi helyszínen kell még egy-két napig tartó forgalomkorlátozásra számítaniuk szeptember végén. A tsm előszűrő funkcióval március 31-én kezdett működni. Azóta a mért adatok alapján kiterelik a forgalomból a túlterhelt járműveket, és a bírságot újabb, mobileszközös mérés után a helyszínen kiszabják a közúti ellenőrök. A rendszernek a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő, az objektív felelősség elve alapján működő ága szeptember 19-én indul el. A mérőhelyek - hitelesítésük ütemében - az év végéig fokozatosan kapcsolódnak be a rendszerbe. A felkészülési időszakban bírsághatározatokat nem, csak figyelmeztető határozatot küldenek a szabályszegő jármű üzembentartójának.